Sikersztori 50 – Kalcsó Martin – Test-Átalakulása

Sziasztok! Kalcsó Martin vagyok.

2019 novemberében elkezdtem edzeni, de nem volt még akkor semmi konkrét cél, csak edzettem és a kajára nem is figyeltem oda.
2020 februárban találtam rá Ádámra, akinek elégé inspirálóak voltak a videói, emellett pedig profinak tűnt.

Célom a vastagítás volt, így vásároltam tőle egy 18-hetes tömegnövelő étrendet illetve egy edzéstervet együtt. Nem szerettem volna gyorsan hízni, szépen lassan akartam haladni. Ekkor 57kg voltam, célom pedig a 65kg-volt.

Az edzésterv és az étrend nagyon profin megvolt tervezve, össze volt állítva, teljesen érthető volt, és számomra könnyen tartható! A programot szigorúan tatottam, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis a 18-hét végéhez érve a súlyom 66kg-volt. Tehát +9kg jött fel röpke 4-hónap alatt, ami számomra elképesztő! Az erőszintem is sokat javult – fekvenyomás 57kg-ról ment fel 77,5-80kg-ra. Húzódzkodásból eddig 7-8db ment saját testsúllyal, most ez a szám 18-20db!!!

A programmal és a vele elért eredménnyel nagyon elégedett vagyok, Ádámot mindenkinek csak ajánlani tudom, nagyon rendes és segítőkész!
Forduljatok hozzá bizalommal! Köszönöm szépen a figyelmet, sok sikert nektek!

Sziasztok!