Sikersztori 62 – Sándor Dániel – Test-Átalakulása

Sziasztok, Sándor Daninak hívnak, 26 éves vagyok. Először 19 évesen kezdtem el edzeni, ami nagyjából 6 évig tartott, 3 év otthon, 3 év konditeremben, 1-2 hónap kissebb megszakítással sérülések miatt, ekkor magamtól találtam ki az étkezésem és az edzéseimet is.

Utána sajnos volt egy nagy betegségem, ami miatt abba kellett hagynom a kondizást, nagyon lefogytam, aztán mikor már bármit ehettem, elkezdtek feljönni a kilók, és mivel sosem voltam egy zsíros alkat, ez már nem tetszett, úgy döntöttem 2 év szünet után, újra belekezdek az edzésbe. Ádám videóit már nagyon régóta követtem, és úgy döntöttem itt az ideje kipróbálni egy olyan étrendet, amit egy hozzáértő ember ír nekem, és nem magamtól találom ki…

Szálkásodni szerettem volna, így egy 6-hetes étrendet választottam otthoni edzéstervvel együtt. Ez a 6-hetes program annyira megtetszett, hogy végül 9-hétig csináltam! Az első 6-hétben teljes mértékig betartottam mindent, amit Ádám leírt, az utolsó hetekben viszont már voltak belecsalások, de végül így is sikerült 80 kilóról, 72-re lefogynom, és ami a fontos, hogy nem fogytam el annyira izomban mint az én saját diétámtól, ahol több izmot vesztettem mint szerettem volna!

A programmal maximálisan elégedett vagyok! Sikerült formásodni, izmot építeni is a fogyás mellett, írtam is Ádámnak mennyire sajnálom, hogy régen, mikor igazán oda tudtam volna tenni magam az edzésben a konditerembe, akkor nem kezdtem bele egy ilyen programba. Ezek után megbeszéltük, hogy szeretnék szinten tartani, és a reserve diet-et ajánlotta, amibe nem rég kezdtem bele.

Ádámot csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szeretne átalakulni, lefogyni, vagy éppen izmot építeni! Tegyetek egy próbát, nem fogtok csalódni!

Köszönöm, hogy végigolvastátok történetem, ha nekem sikerült, nektek is fog!

Sziasztok! 🙂