Barion Pixel

Szálkásítás, Fogyás

Sikersztori 101 - Miskei László - Test-Átalakulása

2022. 12. 09.

KINGA

Sziasztok, Miskei Lászlónak hívnak.

Ádámra 2020-ban találtam rá a Youtube által, azóta követem munkásságát és nézem a videóit. Nagyon sok videója inspirált abban, hogy elkezdjek edzeni, hiszen nem éreztem jól magamat a bőrömben. 79-82 kg között mozogtam és ez mindössze 168 centi magassághoz párosult. 2021 Augusztusában úgy határoztam, hogy a segítségét kérem egy szálkásító programban, így bele is kezdtünk egy 6-hetes fogyó/szálkásitó programot, amihez otthoni edzéstervet kértem.

Eleinte kissé éhesnek éreztem magam, hiszen hozzá kellett szoknom a kalória deficithez, viszont erre elég volt pár nap. Az edzőtervben írt utasításokra maximálisan koncentráltam, szigorúan ismétlés számokat/pihenő időket  betartva  végeztem a gyakorlatokat. Voltak olyan gyakorlatok amiket nem értettem meg elsőre, de ahogy Ádámtól segítséget kértem - kaptam is rá választ! 

Nem mindig volt könnyű, nem minden nap volt gördülékeny, de szerencsére volt egy edzőtársam, akivel motiváltuk egymást. Már az első hét után elkezdtem némi változást érezni, sokkal energikusabb voltam, kevésbé voltam fáradékony, jobban bírtam a terhelést! Ahogy teltek a hetek egyre jobban haladtunk a kitűzött cél felé.  

A testem nagyon jól reagált a programra, szó szerint olvadtak le a kilók rólam - így a 6. hét végére a súlyom elérte a 65 kilogrammot, ami 15kg-t jelent 6-hét alatt! Ezek után egy pár hetes pihenőidőt tartottam, akkor a célom az elért forma és testsúly megtartása volt. Annyira megszerettem az edzést, hogy nem akartam ezek után abbahagyni, így napi rutinná vált. 

Úgy döntöttem, hogy  jobban beleásom magamat a fitnesz/testépítés témába és megpróbálom segítség nélkül folytatni a fejlődéshez vezető utamat. Jelenlegi célom az izomépítés, hosszabb tömegnövelés, amit a jelenlegi súlyomról 65kg kezdem meg. 

Ádámnak köszönettel tartozom, hogy megadta a kezdő löketet és motivációt. A fejlődést/változást a saját testemen láttam és tapasztaltam, ami tovább motivált és bebizonyítottam magamnak, hogy az átalakulás igenis lehetséges! Minden csak elhatározás kérdése! - Tényleg hihetetlen belegondolni is, hogy a korábbi 10 fekvőtámasz helyett már megy 100db is - határ a csillagos ég!

Köszönöm, hogy végigolvastátok történetemet, sok sikert kívánok neked is az átalakulásban és ne feledd, Ádámhoz bármikor fordulhattok segítségért! :)

László átalakulásáról videó is készült, amit itt láthattok: https://youtube.com/shorts/KfOXyjcfdvo

fogyás
szálkásítás
zsírégetés
átalakulás
diéta
személyi edzés
online edzés