Barion Pixel

Fogyás, Szálkásítás

Sikersztori 24 - Nagy Dávid - Test-Átalakulása

2023. 02. 21.

KINGA

Sziasztok!
Nagy Dávidnak hívnak.
Gyerekkorom óta kövér voltam, mondatni enyém volt a "dagi gyerek" szerep.. volt időm magamra, de inkább azt az időt pc játékokra fordítottam.


A túlsúlyom elsőnek középiskolában kezdett el zavarni. Akkoriban kezdtem el ismerkedni a súlyzós edzéssel, ugyanis volt az ismerősi körömben egy társaság, akik akkor kb 1-1,5 éve edzettek súlyzókkal.
Elmentem velük edzeni és megtetszettek a gyakorlatok, így elkezdtem én is edzeni, viszont kitartásom nem volt hozzá és nem sokkal később abba is hagytam.

2015 elején 126 kg voltam, elkezdtem dolgozni és nem éreztem magam jól a bőrömben.
Ekkor éreztem, hogy ezen változtatnom kell, ez így nem mehet tovább.
Elkezdtem kevesebbet enni, szereztem pár súlyzót és elkezdtem edzeni. Szépen mentek is le a kilók, viszont az étrendemre nem figyeltem annyira oda, így 2017-re 95kg-ra sikerült lemennem, majd elkezdett a súlyom stagnálni. Egyszerűen nem tudtam lejjebb menni.

2017 végén összejöttem egy lánnyal, akivel nem osztoztunk a sport szeretetén, így az edzésre szánt időmet filmezéssel, nassolással, lustálkodással töltöttem/töltöttük, így 2018 végére 108kg-ra híztam.

2019. Év eleje-közepe tájékán találtam Ádám videóira a Youtubeon és nagyon inspirált. Úgy éreztem kedvet kaptam ismét az edzéshez. Ádám azóta egy olyan példa a szememben, akiből az olyan átlagember mint én, erőt, akaratot és kedvet tudnak meríteni. Nyilván Naturál Testépítőként egy Ádámhoz hasonló fizikumot felépíteni sok idő, elszántság és akarat, viszont ő a példa arra, hogy ez elérhető és lehetséges! 

Majd 2019. második felében már ismét heti több alkalommal edzettem(3-4), a nasit, a lustálkodást elhagytam,valamint a lányt is . Így még több időm volt magamra, de ismét stagnáltam 90-93kg között és ekkor határoztam el, hogy segítséget kérek Ádámtól étkezés és edzés terén is. Ezt az elhatározásomat, döntésemet soha nem fogom megbánni, mivel Ádám segítségével ez a stagnálás, akadály megszűnt.

Az Étrend, amit kaptam tőle nagyon jó, a gyomrom nem olyan leterhelt és energikusabbnak is érzem magam mióta így étkezek. Az edzésterv is nagyon király, mióta követem, a vállam, hátam és a combom hátsó része is jobban izmosodik és a erőszintem is megnőtt. 
Egy egyszerű példa erre: 'fekvőtámasz bukásig' az elején kb 20db-ot tudtam csinálni, most 40-45-öt!

Mivel fogyok és erősödök is, Ádám útmutatása sokkal magabiztosabbá, pozitívabbá és összességében boldogabbá tett.
Sokkal jobban érzem magam a bőrömben.
Jelenleg a célom, hogy erősödjek, hogy a saját testsúlyos gyakorlatokat (fekvőtámasz, húzódzkodás stb.) magasabb szinten űzhessem.

Akik hasonló cipőben járnak, azoknak annyit szeretnék tanácsolni, hogy: - ha ilyen terveitek, vágyaitok vannak, akkor kezdjetek felé lépést tenni és idővel sikerülni fog, mert ez csak rajtatok áll!

Ha esetleg lesznek akik kritizálják, lehurrogják a diétátokat és az edzéseteket, ne hallgassatok rájuk! Ádámra kell hallgatni!


Higyjétek el, az útálók és kritizálók majd idővel el fognak hallgatni ha látják, hogy sikeresek vagytok és fejlődtök!

fogyás