Barion Pixel

Szálkásítás, Fogyás

Sikersztori 37 - Szabó Zsolt - Test-Átalakulása

2023. 01. 03.

KINGA

Sziasztok, Szabó Zsolt vagyok, 27 éves, 182cm magas és mára 91kg.

Világéletemben kövér "kisfiú" voltam, de ez nem tántorított el soha attól, hogy sportoljak. Az eredmények az évek során nem igazán jöttek, a kilókkal ellentétben. :D

Az átlagos súlyom körülbelül 100kg körül mozgott mindigis. Nagyjából 10 éve ismerkedtem meg a konditermek világával, de nagy eredmények nem születtek a helytelen étkezés miatt.
Egy nap elhatároztam, hogy változtatok külsőmön, mert már nagyon nem voltam megelégedve vele.. sokat böngésztem a netet, és így találtam rá Ádámra.

Nagyon szórakoztatóak és inspirálóak voltak a videói, így úgy döntöttem, hogy felveszem vele a kapcsolatot.
Ekkor a súlyom pontosan 102kg volt.. kicsit tartottam a diétától, így elkezdtem szűkíteni a gyomrom, hogy bírjam amit Ádám összeír nekem. Ez szimplán csak annyiból állt, hogy tudatosan elkezdtem kevesebbet enni.

Egy pár héttel később felkerestem Ádámot, majd végül egy 12 hetes szálkásító étrendet és edzéstervet vásároltam tőle, amit őszintén bevallok, nem tartottam be 100%-osan, de ettől függetlenül így is nagyon szépen fogytam, formálódtam, és végül 91kg-n álltam meg a programot befejezve.

A környezetemben mindenki szóvá tette az átalakulásom, ami Ádámnak köszönhető! Nagyon büszke vagyok a sikeremre, nagyon elégedett vagyok az átalakulásommal, ezért Ádámot csak ajánlani tudom mindenkinek, mivel remek szakembernek és inspiráló személyiségnek tartom - nem mellesleg bármi kérdésem, nyűgöm, bajom volt/van segít bármikor!

Ha fogyni, szálkásodni szeretnél, akkor fordulj hozzá és hidd el, nem fogsz benne csalódni!
Köszönöm, hogy végigolvastad ezt, remélem inspirál majd arra, hogy megváltoztasd fizikumod, hiszen SOSEM KÉSŐ ELKEZDENI!

fogyás
szálkásítás
zsírégetés
átalakulás
diéta
személyi edzés
online edzés