Szálkásítás, Fogyás
2023. 01. 03.
Szevasztok! Nagy Levente vagyok 24 éves, 180cm magas, Fejér megyéből.
Az edzést 15 éves koromban kezdtem el, csakis magam miatt.. Tipikusan az a srác voltam, akit ha volt egy nagyobb szél szinte felkapott.. Ekkor voltam 60 kg.
Ahogy belekezdtem az edzésbe elkezdett változni a testem, szépen lassan izmot pakoltam magamra, erősödtem, bár ekkor még nagyon tudatlan voltam. A kajára egyáltalán nem figyeltem, az edzés is olyan volt, hogy hol csináltam hol nem. Mindig is otthon edzettem, eleinte házilag gyártott cuccaim voltak, betonból öntöttem súlyokat, fekpadot gyártottam stb.. Aztán jött az a korszak, amikor már egyre jobban elkezdett érdekelni ez a fajta életmód.
Elkezdtem utána olvasni, videókat nézni edzéstervekről, étrendről, majd szépen lassan beruháztam egy nagyon szuperül felszerelt kis saját konditeremre otthonra. Innentől jött a drasztikus változás!
Heti 4-5 edzés, kajára is „figyeltem” , amit ugye magamnak próbáltam összerakni. Ezek alatt az évek alatt sikerült elég sok erőt és kilót felszednem, a 60 kg-os kisgyerekből 95 kg lett. Ennek én már nagyon örültem, ám de nem voltam teljesen boldog.. nagy voltam de nem formás. Többször próbálkoztam diétával, tömegnöveléssel, de nem hozott soha olyan eredményeket, amiket látni lehet az előtte-utána képeken, stagnáltam..
Majd jött az a korszak, amikor is barátnőm elkezdte nézni Ádámot a youtubon. Felfigyeltem rá én is és elkezdtem követni a munkásságát. Nagyon inspiráló volt számomra, hogy ilyen fiatalon mennyi mindent elért. Figyelemmel kísértem a videóit, próbáltam minden infót elsajátítani és alkalmazni, de ez sem volt elég számomra.. Ekkor döntöttem úgy, hogy konzultálok vele a céljaim érdekében.
Be is ruháztam egy 12 hetes szálkásító edzéstervre és étrendre. A legjobb benne az, hogy teljesen személyre szabott, még az edzésterv is hiszen nekem egyedi körülményeim vannak a házi kondimba. Bármi kérdésem problémám volt, Ádám mindig segített, tanácsokkal látott el, bíztatott. Meglepő volt számomra az is, hogy diéta során nem vesztettem semmit az erőmből, sőt még erősödtem is!! Ebből is látszik, hogy milyen az, ha magadnak próbálkozol, vagy ha egy hozzáértő szakember segít neked a céljaid elérésében! Rengeteget formásodtam, nem vesztettem izmot.
Az edzésterv és az étrend is változatos volt, egyáltalán nem untam rá. A 12 hetes program végére 95 kg-ról sikerült elérnem 83 kg-ot. Mindezt Ádámnak és magamnak köszönhetem! Most pedig már zajlik az egyeztetés, hogy hogyan is folytassuk tovább.
Srácok, Ádámot bátran ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit is szeretne változtatni életén, és azoknak, akiknek hiányzik az a kis „plusz” - De mindenek előtt saját magadban kell eldöntened, hogy mit is szeretnél valójában! Nem lesz egyszerű, és nem lesz azonnal olyan tested mint egy fitnesz modellnek, vagy testépítőnek! Kitartás kell hozzá, és SOHA nem szabad feladnod!
Köszi Ádám!