Szálkásítás, Fogyás
2022. 12. 28.
Sziasztok! Laci vagyok, 40 éves. Egész életemben túlsúlyos voltam, ami azt jelenti, hogy a plafon 142kg volt.. Ekkor a feleséggemmel elkezdtünk változtatni az életmódunkon, elkezdtünk edzeni és jobban figyeltünk a táplálkozásra is, aminek következtében le is ment 10kg. Utána a lelkesedésem alábbhagyott, így végül feladtam...
Komolyabban 1 évvel ezelőtt szántam el úgy igazán magamat, akkor sikerült a súlyom letornázni 101,5kg-ra, ahol teljesen magállt a fogyás, nálam ott megállt a tudomány - viszont még volt felesleg rajtam bőven, amit szerettem volna leadni. Interneten keresgéltem hasznos tippek/információk után és ekkor találtam rá a Youtubeon Ádám videóira is, amik nagyon motiválóak és informatívak voltak. Úgy éreztem, hogy Ő segíthet a célomhoz vezető úton, segíthet a stagnálásomon átlendülni. Elhatároztam, hogy belevágok vele egy 12-hetes szálkásító/fogyó programba, ami tartalmazott edzéstervet, étrendet, illetve 1 skype beszélgetést is.
A program kemény volt, de tartható, az eredménye meg is lett, ugyanis a 101,5kg-ról sikerült lefogynom 88,6kg-ra, ami számomra nagyon nagy teljesítmény 12-hét alatt! Úgy gondolom most ideje egy kis szünetet tartani a diétában, így Ádámmal egy "Reverse Diet"-be kezdtünk bele, ami egy Anyagcsere Helyreállító program - ez fontos, hogy a leadott súly ne jöjjön vissza diétát abbahagyva, hanem folyamatosan emeljük a kalóriát súlytartásig.
A programmal és az eredménnyel nagyon elégedett vagyok. Ádámot melegszívvel ajánlom mindenkinek, mert Profi srác!
Köszönöm, hogy végigolvastad a történetem! Sok sikert kívánok mindenkinek a fitnessz céljához vezető úton!
Sziasztok! :)