Barion Pixel

Szálkásítás, Fogyás

Sikersztori 71 - Tölösi Laura - Test-Átalakulása

2022. 12. 15.

KINGA

Sziasztok! Laura vagyok, 19 éves. Mindig is egy nagyon vékonyka lány voltam, viszont 2018-ban elkezdtem fogamzásgátlót szedni, amitől sokat híztam és az étvágyam is nagyobb lett. Majd a megszokott 60kg körüli súlyomról végül majdnem 75 kilóra híztam, amit iszonyatosan soknak éreztem és már nem éreztem magam jól a bőrömben.. Próbáltam különböző módszereket, hogy minél kevesebb mozgással sikerüljön fogyni, de rájöttem, hogy csak magamat roncsoltam a különböző diétás italokkal, zsírégető kapszulákkal.

Elkezdem diétával, fogyással kapcsolatos videókat nézni és ekkor találtam meg Ádámot. Mivel szemmel látható volt, hogy tényleg profi és sok embernek segített már, ezért írtam is neki egy emailt, amiben a segítségét kértem. Ádám egy edzési szintemnek és célomnak megfelelő programot ajánlott, amit megvásároltam, azután bármi kérdésem volt, Ő mindig hamar válaszolt.

Elkezdtem a 18-hetes fogyó, szálkásító programot, amivel már az első héten olyan eredményeket értem el, ami számomra hihetetlen volt! Motivált minden kiló amit leadtam, olyan étrendet kaptam, amivel éhezés nélkül sikerült fogynom és emellett új ételeket is kóstolhattam meg, ami sokkal élvezetesebbé tette a diétát. Elkezdtem edzeni és láttam a változást hétről hétre, majd a 18.hét végére 12 kg-t adtam le, amivel úgy érzem, kezdem visszanyerni az alakom mellett az önbizalmam is. :)

Még mindig úgy érzem, hogy van mit formálni, de a nehezén már túl vagyok! Köszönöm Ádámnak, hogy megmutatta, milyen is egészségesen és boldogan élni! Példamutató ember és kiváló edző/mentor! 

Ha te is szeretnél fogyni és nem tudod kihez fordulhatnál, én mindenképpen Ádámot ajánlom! Nem fogsz csalódni benne és hihetetlen eredményeket fogsz elérni, ha azt csinálod, amit mond! Sok sikert és kitartást kívánok mindenkinek, aki készen áll átalakulni és nem fél tenni érte! :)

Köszönöm, hogy végigolvastad történetem,
Köszönettel : Tölösi Laura

fogyás
szálkásítás
zsírégetés
átalakulás
diéta
személyi edzés
online edzés