Barion Pixel

Szálkásítás, Fogyás

Sikersztori 74 - Lakatos Csaba - Test-Átalakulása

2022. 12. 15.

KINGA

Sziasztok, Lakatos Csaba vagyok Esztergomi lakos. 16 éves vagyok és jelenleg egy informatikai technikumba járok. Az egész edzést és az efelőli érdeklődést 7. osztályban kezdtem egy jóbarátommal, Petivel, aki jelenleg is hű társam a súlyok dzsungelében.:)

Fogyás történetem márciusban kezdődött, amikor is úgy döntöttem, hogy veszek egy szálkásító programot, mivel már édesanyám is jelezte, hogy nem okés ahogy a súlyom növekszik..Az akkori adagom reggeli 8 virsli volt, két kenyérrel fűszerezve, a többi étkezésről inkább nem is beszélek, egyszerűen ocsmány volt, kicsit sem törődtem akkoriban az egészségemmel, aminek meg is lett az eredménye - ami elképesztő túlsúly, illetve magas vérnyomás, szapora szívverés.. Bár emellett is jártam konditerembe, mindíg azt mondogattam magamnak, hogy én ez vagyok, egy hatalmas dagadt erős ember.. Csak rá kellett jönnöm hogy hosszútávon nem kifizetődő, esztétikailag pedig undorító.. Tény,hogy erősebb voltam akkor valamivel, bár nem sok erőt vesztettem hál istennek, de sokkal jobban érzem magamat a mostani bőrömben!

A program elkezdés utáni 1. hét elképesztően rossz volt, mindíg éhes voltam, voltam egyszer-kétszer már már rosszul is, viszont ezek egy hét után kezdtek megszűnni és egyre inkább javulni kezdett a dolog. Az izgalmas része ez volt, ezek után nem volt nehéz tartani a kiszabott étrendet így viszonylag egyszerűen meneteltem előre! Bár a program befejeztével nem vásároltam másikat, hanem inkább megpróbáltam valamilyen szinten elsajátítani azt a tudást ami kell ahhoz, hogy képes légy uralni a testedet, megtanuld hogy mit ehetsz, mit nem, és ez a program rettentően jó volt erre a célra!!

A menetelés folytatódott, egyre szabadabban étkeztem, rájöttem egy két trükkre ezekkel kapcsolatban, és mondhatom, hogy erre mind Ádám tanított meg és nem tudom neki elégszer kinyilvánítani a köszönetemet! Rettentő nagy kűzdelem volt, viszont egy célt ki kell tűzni és teljesíteni! Senki sem mondja, hogy könnyű lesz, viszont mindenkiben megvan a kellő akaraterő!

 Jelenlegi formám a képekben látható: a kezdő súlyom 117 Kg volt, a legutóbbi mérés során pár órája 90.5 kg ot mutatott a mérleg, ennyire számít hogy ki mit hajlandó adni azért, hogy elérje a céljait! Az én utam itt nem áll meg, viszont nagyrészt Ádám, és talán e-poszt segítségével erőre kaphatnak azok is, akik hasonló cipőben járnak mint én jártam! Köszönöm hogy itt szerepelhettem, Ádámot mindenkinek csak ajánlani tudom! Tegyetek egy próbát, nem fogtok csalódni! :)

Sziasztok! 

fogyás
szálkásítás
zsírégetés
átalakulás
diéta
személyi edzés
online edzés